91

Másnap reggel szép és friss volt az idő. Firenzében ebédeltek, és Sofia mindenáron vásárolni akart még pár dolgot, mielőtt elindulnak hazafelé. Ezio pár lépéssel lemaradva követte a feleségét és a gyerekeket. Hirtelen eltorzult az arca, mert elfogta a köhögés. Egy falnak kellett támaszkodnia.

Sofia egy pillanat alatt mellette termett.

— Otthon kellett volna maradnod!

Ezio rámosolygott.

— Otthon vagyok.

— Ülj le ide! — intett egy közeli pad felé. — Várj meg minket! Mindjárt jövünk. Csak egy-két perc

Ezio bólintott. Nézte, ahogy visszamegy a gyerekekhez, és egy kicsivel arrébb kifordul az utcából. Kényelembe helyezte magát, hagyta, hogy múljon a fájdalom.

Figyelte a járókelőket, akik ügyes-bajos dolgaikat siettek intézni. Örömmel és elégedettséggel nézte őket. Beszippantotta a körülötte tobzódó piaci illatokat. Hallgatta a kereskedők zaját.

— Szeretek itt lenni — mondta magában. Otthon. Végre otthon.

Álmodozását egy fiatal olasz ingerült hangja törte meg, aki mellé huppant a padon. Úgy tűnt, a fiatalember magában beszél. Rá sem nézett Ezióra.

— Al diavolo! Gyűlölöm ezt az átkozott várost! Bárcsak Rómában lennék! Azt mondják, a nők ott... hmm... érettek, mint a Sangiovenese, érted, mit mondok? Nem úgy, mint itt. Firenze! — A földre köpött.

Ezio ránézett.

— Nem hinném, hogy Firenzével lenne bajod — jegyezte meg, megbántódva az ifjú szavaitól.

— Tessék?

Ezio válaszolni készült, de a fájdalom ismét belényilallt, az arca megrándult, és zihálni kezdett. A fiatalember felé fordult.

— Nyugi, öreg.

Megfogta Ezio csuklóját, miközben Ezio igyekezett levegőhöz jutni. A kezére nézve Ezio úgy érezte, hogy a fogása különlegesen erős, és volt valami furcsa, szinte ismerős a férfi arckifejezésében. De biztos csak képzelődött. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon.

A fiatalember közelről Ezio arcába nézett, és rámosolygott. Ezio visszanézett rá.

— Pihenj egy kicsit, jó? — mondta az ifjú.

Felállt és elment. Ezio megkésve biccentett egyetértően, nézte, ahogy eltávolodik. Majd hátradőlve Sofiát kereste a szemével a gyérülő tömegben. Meglátta az egyik pultnál, éppen zöldségeket vásárolt. Mellette pedig ott volt Flavia és Marcello, egymást ugratták, játszottak.

Ezio lehunyta a szemét, és vett pár mély levegőt. A lélegzése egyenletesebbé vált. A fiatalembernek igaza volt. Pihennie kell egy kicsit...

Sofia egy kosárba pakolta a vásárolt zöldségeket, amikor valami jéghideg ragadta meg a szívét. Felnézett, majd körbe, Ezio felé. Valami furcsa volt abban, ahogy ott ült. Megzavarodott. Nem akarta bevallani magának a félelmét. Kezét a szájához emelve odasietett hozzá, a játszó gyerekeket hátrahagyva.

Ahogy közelebb ért, lelassított, és figyelte Eziót. Leült mellé, megfogta a kezét. Aztán előredőlt, homlokát férje hajához szorította.

Páran feléjük néztek, majd még páran, aggódva, de ettől eltekintve az élet ment tovább az utcán.